9 belső működés, amely gyakran jelen van inzulinrezisztencia esetén

Az inzulinrezisztencia lelki háttere sokszor rejtve marad, pedig a tartós érzelmi terhelés és a folyamatos stressz jelentősen befolyásolhatja a szervezet hormonális működését. Egyre több kutatás és tapasztalat mutat arra, hogy az inzulinrezisztencia stressz hatására is erősödhet, különösen akkor, ha a szervezet hosszú ideig feszültség alatt működik.

Az inzulinrezisztencia kívülről nézve egy anyagcsere-állapot, de sok ember számára az inzulinrezisztencia lelki háttere is fontos felismeréseket hozhat. Az inzulinrezisztencia belülről sokszor egy hosszabb történet része. Ez nem annyira látványos. Kívülről sokszor stabil, működő élet látszik, belül azonban a test hosszú ideig alkalmazkodik. Ez az alkalmazkodás egy ponton testi szinten is láthatóvá válhat.

Az évek során újra és újra azt láttam, hogy bizonyos belső működési állapotok gyakran jelen vannak, melyek meghatározóak az inzulinrezisztencia lelki hátterénél.

Az alábbi kilenc ilyen állapotot mutatom be.

Ebben a cikkben arról olvashatsz:

• • miért jelenik meg az inzulinrezisztencia gyakran olyan embereknél, akik hosszú ideig nagy terhelés alatt éltek,
  • hogyan hat a tartós stressz az inzulin működésére és a szervezet egyensúlyára,
  • miért nem egyik napról a másikra történik az inzulinrezisztencia kialakulása,
  • hogyan válhat az inzulinrezisztencia diagnózisa egy új egyensúly keresésének kezdetévé.

Mi állhat az inzulinrezisztencia lelki háttere mögött?

A tapasztalatok szerint az inzulinrezisztencia lelki háttere gyakran több különböző érzelmi terhelésből áll össze.

1. Tartós készenléti állapot

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • • „Mindig résen kell lennem.”
    • „Nem lazíthatok teljesen.”
    • „Mindig figyelnem kell, mi történik.”
    • „Ha én nem tartom kézben, szétesnek a dolgok.”
    • „Valakinek mindig ébren kell lennie.”

Ez a tartós készenléti működés az inzulinrezisztencia és a stressz kapcsolatában is fontos szerepet játszhat. Ez az egyik leggyakoribb belső működés, a test ritkán áll le teljesen. Mindig van valami, amire figyelni kell, valami, amit meg kell oldani, valami, amiért felelősséget kell vállalni.

Az életünkben ilyenkor túl hosszú ideig jelen van:

• • felelősség
  • szervezés
  • problémamegoldás
  • állandó figyelem

Ez a működés stabilitást ad és közben a test folyamatos energiafelhasználáshoz alkalmazkodik. Ez az inzulin működését is befolyásolja.

Ez a működés azonban erőforrás is.
Segít működtetni egy családot, egy munkát, egy életet.

Csakhogy a test közben folyamatos felspirázott, túráztatott állapotban van.

Amikor ez évekig fennáll, a szervezet energiafelhasználása és hormonális működése is ehhez a ritmushoz alkalmazkodik. Konkrétan a készenlét válik természetes állapottá.

Egy idő után ez a működés annyira természetessé válik, hogy a test már nem is tud teljesen „kikapcsolni”.
A készenlét marad az alapállapot.

És ez gyakran együtt jár egy másik belső működéssel is.

2. A saját szükségletek háttérbe szorítása

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Valahogy mindig mindenki más fontosabb volt.”
  • „Majd én ráérek később.”
  • „Most másnak van nagyobb szüksége rám.”
  • „Nem akarok terhet jelenteni.”
  • „Az én igényeim nem olyan fontosak.”

Az IR-ben érintett megtanul nagyon jól működni másokért. Tartani a családot, megoldani a helyzeteket, figyelni másokra. Kívülről ez stabilitásnak látszik. Belül azonban gyakran egy olyan működés jelenik meg, ahol a saját szükségletek csak később kapnak teret. Néha annyira későn, hogy a test kezdi jelezni: a figyelemnek ideje visszafelé is áramolnia.

Ezért ez a pont gyakran mély felismeréseket hoz.

Egy mondat, amit sokan kimondanak ilyenkor:

„Valahogy mindig mindenki más fontosabb volt.”

Ilyenkor az ember megtanul jól működni másokért.
A test azonban közben csendben jelzi, hogy a saját szükségleteknek is helyre van szükségük.

3. A megállás nehézsége

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Tudom, hogy pihennem kellene, de valahogy nem megy. Nem tudok pihenni.”
  • „Nem tudok igazán kikapcsolni.”
  • „Ha megállok, valami hiányzik.”
  • „A pihenés valahogy nem természetes.”
  • Mindig csinálnom kell valamit.”

Ez a harmadik pont gyakran a legmélyebb.

Sokan azt mondják: „Tudom, hogy pihennem kellene, de valahogy nem megy.”

Amikor valaki hosszú ideig állandó működésben, folyamatos cselekvésben él, az ellazulás szinte idegenné válhat. A test megszokja a mozgást, az aktivitást, a figyelmet, a megállás viszont bizonytalanságot hozhat.

Ezért történik meg sokszor, hogy amikor végre lenne lehetőség pihenni, a feszültség nem csökken, hanem inkább érezhetőbbé válik.

A test ilyenkor egyszerűen azt a működést követi, amelyhez hosszú ideig alkalmazkodott.

Magamban ezt a mintát úgy fogalmaztam meg: rohanok a pihenésbe, majd utána rohanok vissza a munkába. És megérkezve a tengerpartra, még több nap kellett, hogy megérkezzek. Ezen tudatosan úgy kezdtem változtatni, hogy beírtam 2 nappal előtte feladatnak, hogy készülés a nyaralásra, és utána sem rögtön mentem dolgozni, hogy maradjon ebből a pihenés energia a lelkemben.

Amikor a működés válik megszokottá, a megállás néha szinte idegen érzés.

4. Állandó belső felelősségérzet

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Erősnek kell maradnom.”
  • „Rajtam múlik, hogy minden rendben legyen.”
  • „Nem engedhetem el a dolgokat.”
  • „Tartanom kell a rendszert.”
  • „Nem eshetek szét.”

Az a belső élmény, hogy tartanom kell, hogy jelen kell maradni, hogy figyelni kell, hogy nem lehet teljesen elengedni a kontrollt.

Az IR-esek életében ez a működés nagyon korán kialakul.

• • Valaki a családban erősnek kell legyen.
  • Valakinek át kell látnia a dolgokat.
  • Valakinek össze kell tartania a rendszert.

És sokszor ez a szerep szinte észrevétlenül válik természetessé. Ez stabilitást ad. Az ilyen emberre számítani lehet, mert megoldja, átlátja, tartja.

És közben a test folyamatos készenléti működésben marad, a figyelem nem kapcsol ki teljesen és a kontroll nem lazul el igazán.

Ez a működés azonban hosszú ideig segíthet egyensúlyt tartani.

És közben a szervezet ehhez a belső állapothoz alkalmazkodik.

Azt az élményt erősíti, amikor az ember érzi: ha én nem figyelek, a dolgok könnyen széteshetnek. Középvezetőként különösen fontos erre a csapdára figyelni. A hétköznapi működés azonban magával rántott és rengeteg munkát jelentett, még haza is vittem estére és hétvégére is.

Amikor ez a felelősségérzettel teli működés hosszú ideig fennáll, a test számára a készenlét válhat természetes állapottá.

5. Hosszú ideig fennálló belső feszültség

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Mindig van valami, ami nyugtalanít.”
  • „Nem tudok teljesen ellazulni.”
  • „Valami mindig bennem dolgozik.”
  • „Mintha mindig lenne egy háttérzaj bennem.”
  • „Valahol mindig van egy kis feszültség.”

Ez az egyik legnehezebben észrevehető belső állapot, mert nem mindig látványos és nem feltétlenül jár erős érzelmekkel.
Sokszor inkább egy halk, állandó belső jelenlét.

Mintha valami folyamatosan a háttérben működne.

Az ember él, dolgozik, jelen van a mindennapokban.
Kívülről minden rendben lévőnek tűnhet, belül azonban ott marad egy finom feszültség.

Nem mindig lehet megmondani, pontosan mi az oka.
Néha régi élethelyzetek maradnak a háttérben.
Máskor egyszerűen csak egy hosszú ideje fennálló belső terhelés.

A test idővel ehhez az állapothoz kezd alkalmazkodni.

A szervezet megtanul együtt működni ezzel a belső készenléttel.
Az energiafelhasználás, a hormonális működés és az idegrendszer ritmusa is igazodik hozzá.

Ilyenkor a feszültség már nem mindig tudatos élmény.

Egyszerűen csak ott van. Mint egy állandó belső háttérzaj.

Ez a tartós belső feszültség gyakran megjelenik az inzulinrezisztencia és a stressz összefüggéseiben. Az inzulinrezisztencia stressz hatására erősödhet, mert a tartós feszültség befolyásolja a kortizol és az inzulin működését is.

6. Az alkalmazkodás, mint alapműködés

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Nem akarok konfliktust.”
  • „Könnyebb nekem változtatni.”
  • „Majd én megoldom.”
  • „Majd én alkalmazkodom.”
  • „Nem akarom felborítani az egyensúlyt.”

Az alkalmazkodás alapvetően egy nagyon értékes képesség, hiszen segít kapcsolódni másokhoz, támogatja az együttműködést. Segít megőrizni a harmóniát a mindennapi helyzetekben.

Rengeteg ember számára ez természetes működés. Gyorsan felismeri, mire van szüksége a környezetének, képes rugalmasan reagálni, sőt képes változtatni is.

Ez a hozzáállás gyakran erősíti a kapcsolatokat és közben lassan kialakulhat egy olyan belső minta, amelyben az alkalmazkodás válik az elsődleges megoldássá. Az ember szinte automatikusan igazodik helyzetekhez, elvárásokhoz, mások szükségleteihez.

Ez hosszú ideig stabil működést hozhat létre.

A test pedig ehhez a működési módhoz kezd alkalmazkodni.

A folyamatos alkalmazkodás egy idő után a szervezet számára is természetes állapottá válhat. Amikor valaki hosszú ideig él meg belső nyomást vagy bizonytalanságot, az az inzulinrezisztencia lelki hátterének fontos része lehet.

7. A belső biztonság külső feltételekhez kapcsolása

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Akkor vagyok nyugodt, ha minden rendben van.”
  • „Akkor érzem magam biztonságban, ha mindent átlátok.”
  • „Jobb, ha minden kontroll alatt van.”
  • „Nem szeretem a kiszámíthatatlanságot.”
  • „A bizonytalanság nehezen viselhető.”

A biztonság érzése az embereknél erősen kapcsolódik a környezet kiszámíthatóságához. Szeretjük, amikor a helyzetek átláthatóak, a dolgok rendezettek, amikor tudni lehet, mi fog történni. És ez természetes igény, hiszen a kiszámítható környezet megnyugtató.

Amikor azonban a belső biztonság szinte teljesen a külső körülményekhez kötődik, a bizonytalan helyzetek könnyen feszültséget hoznak létre és már egy kisebb változás is megterhelő lehet. Beüthet egy váratlan esemény, vagy egy kiszámíthatatlan reakció.

A test ilyenkor gyakran fokozott figyelemmel reagál.

Mintha folyamatosan próbálná átlátni és ellenőrizni a környezetet.

Ez a működés biztonságérzetet adhat és közben fenntart egy állandó éberségi állapotot a szervezetben.

8. A folyamatos jelenlét, mint természetes állapot

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Mindig figyelnem kell.”
  • „Nem engedhetem el teljesen a figyelmemet.”
  • „Mindig készen kell állni.”
  • „Nem jó teljesen hátradőlni.”
  • „Valahol mindig figyelek.”

A figyelem az egyik legfontosabb erőforrásunk, hiszen segít észrevenni a helyzeteket, reagálni azokra, és segít eligazodni a mindennapokban.

Vannak azonban élethelyzetek, amikor a figyelem hosszú időn keresztül folyamatosan aktív marad. Az ember megszokja, hogy mindig jelen kell lenni, és figyel a részletekre, figyel másokra és arra, mi történik körülötte. Nem befelé, hanem kifelé figyel, kifelé monitoroz.

Ez egy idő után természetes működéssé válik. A test hozzászokik ehhez az állapothoz.

A szervezet nem mindig vált át automatikusan mély regenerációs üzemmódba.

A készenléti működés marad az alap.

A figyelem lassan háttérműködéssé válik.

Mintha a test valahol mindig ébren maradna.

9. Az ellazulás idegensége

Belső mondatok, hitrendszerek:

• • „Nem tudom, milyen igazán ellazulni.”
  • „Ha nem csinálok semmit, nyugtalan leszek.”
  • „A nyugalom furcsa érzés, a csendben valahogy feszültté válok.”
  • „A pihenés valahogy nem természetes.”
  • „A működés, a cselekvés az ismerős állapot számomra.”

Ez az egyik legmélyebb belső minta.

Amikor az ellazulás nem természetes, nem ismerős, nem igazán otthonos.

A test hosszú ideig a működéshez, a folyamatos cselekvéshez szokott hozzá. És amikor végre lenne lehetőség megállni, a nyugalom nem mindig hoz azonnali megkönnyebbülést. Néha inkább nyugtalanság jelenik meg. Mintha a test nem tudná pontosan, mi történik, amikor a figyelem elenged.

Ilyenkor sokan inkább újra mozgásba hozzák magukat, dolgoznak, szerveznek, csinálnak valamit. Mert a működés az az állapot, amelyhez a test hozzászokott.

Amikor az ellazulás idegenné válik, a szervezet gyakran a készenléti működésben érzi magát biztonságban.

Hogyan kapcsolódik az inzulinrezisztencia és a stressz?

Ismerős mondatok?

Az inzulinrezisztensek csak akkor veszik észre ezeket a működéseket, amikor egy-egy ilyen belső mondatot meghallanak saját magukban.

Ha több mondat is ismerősnek tűnt, érdemes egy kicsit közelebb menni ezekhez a mintákhoz.